Több neves márka hirdetéseit is betiltották, mert a környezetbarát tevékenységeiket illetően félrevezető állításokat tettek.
Szerző(k): EconomxA hatósági, laboratórumi és élelmiszer-biztonsági vizsgálatok alapján megállapították, mi okozta november 6-án a XIII. kerületben kialakult, gyermekeket érintő tömeges megbetegedést.
Szerző(k): Z. B.Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Christopher Landau amerikai külügyminiszter-helyettessel is egyeztetett a NATO szerdai brüsszeli ülésén, akivel egyetértettek egy minél előbbi európai patrióta fordulat szükségszerűségében.
Szerző(k): Z. B.A moszkvai tárgyalás után az Egyesült Államok meghívta Ukrajnát egy újabb fordulóra.
Szerző(k): H. Sz.A piac már nagyon készül arra, hogy az amerikai jegybank kamatot vág decemberben.
Szerző(k): EconomxMagyarországon ma már több mint 250 ezer ember él demenciával. A betegek jelentős része rejtve marad, az ellátórendszer túlterhelt, és az ápolás költségei a családokat is anyagilag tönkre tehetik, hangzott el az AIPM konferenciáján.
Szerző(k): Koncsek RitaA nyugdíjfolyósító hagyományosan februárban utalja a 13. havi nyugdíjat. Újdonság viszont, hogy jövőre először a 14. havi nyugdíj első részletét is kézhez kapják a nyugdíjasok.
Szerző(k): Z. B.2026-ban hét hosszú hétvége vár a magyar munkásokra, ugyanakkor cserébe három szombatot kell ledolgoznunk.
Szerző(k): Z. B.Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet – derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.
Szerző(k): Farkas Tibor